Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                    A  HAZAI  BIOTÓPOKRÓL  NÉHÁNY    SZÓBAN:

 

hegyi patakokra és a  forrásvidékre a meder nagy lejtése jellemző. Vízhozamuk általában kicsi és  erősen ingadozó. Az  áramló víz sebessége meghaladhatja az 1 m/s-ot. A víz hideg és  nagy az oxigéntartalma. A  meder keresztmetszete  V  alakhoz hasonló, mélyen bevágott. A kövek többnyire éles felületűek.A víz munkája kisebb vízeséseket, zuhogókat alakít ki.  A víz az erős sodrás miatt lebegő növényi és állati szervezetekben szegény, tiszta, átlátszó, a hordalékot és üledéket  elsodorja. Az itt élő halfajok testalakja az erős sodorviszonyokhoz alkalmazkodva áramvonalas, orsó alakú. legjellegzetesebb  faja a pisztráng, amelyről a szinttájat elnevezték.

                                                                                      

Kép

 

                                                                 Petényi márna

 

A folyás irányában haladva  bővebb vízhozamú és kisebb esésű  hegyvidéki szakasz  követi a  felső régiót. Az erős sodrás és a nagy oxigéntartalom erre a szakaszra is jellemző.  Lebegő szervezetekben és üledékben szintén szegény. A víz alatti kövek kopottak, az élő bevonat gazdagabb. A halfajok száma növekszik. A víz sebessége általában nem  haladja meg a 0.8 m/s-ot. Ezt a  régiót a pénzes pérről és az idáig felhatoló paducról nevezték el. Az  itt élő halfajokra az enyhe oldalirányú lapítottság jellemző. Felhatol  idáig a márnák első képviselője: a  petényi márna. A fürge cselle, a kövi csík és  a cifra kölönte is jellegzetes lakója ennek az élőhelynek, vagy biotópnak.

 

 

Kép

 

Fenékjáró küllő

 

A domb-  és sík vidékek patakjaira a csendesebb vízáramlás a  jellemző. A kanyargós lefutású víz lerakja hordalékát.  A meder többnyire kemény és agyagos, helyenként iszaplerakódásokkal.  A  part menti sekélyebb  vizekben a növényzet is megtelepszik. Lebegő anyagokban és szerves üledékben gazdagabb.  A halfauna változatosabb, az évszakos vízingadozással párhuzamosan is változik. Jellegzetes fajai a fenékjáró  küllő, a  vágó csík, a keszegfélék ivadékai.  A partszegély tipikus lakója a tarka géb.

 

 

Kép

 

                                                                      Balin

 

A mesterséges medrű folyóvizek  a csatornák. Az Alföldön és a Dunántúlon is számtalan  mesterséges folyó, csatorna található, amelyek a  lassú vízáramlást és a felmelegedő vizet kedvelő fajoknak adnak életteret. Sok halfaj: a balin, a ponty,küsz évszakonként vándorol ezekbe a vizekbe. Vermelni a mélyebb vizekbe húzódnak. A keszegfajok, a naphal, a törpeharcsa és az ezüstkárász állandó lakók. A sekélyebb csatornákban  a felmelegedő vízben a szivárványos ökle él tömegesen

 

Kép

 

Karikakeszeg

 

 

A  folyók kanyarulatos  szakaszokon, a sík vidéken és  a  torkolattájékon ártereket  alakítanak  ki. A partszegély növényzete  benyomul a vízbe. A parti zóna ellaposodik, nádas nő. A füves, lapos partrészek áradáskor víz     alá kerülnek, tavasszal természetes ívóhelyeket adva  a halaknak. A keszegfélék válnak a terület legjellemzőbb fajává.  A  partinádasok életteret adnak a csendes vizeket kedvelő fajoknak: a csukának és a compónak. Az ilyen területeken gyakori a nyurga ponty is. Ezt a tipikus régiót  nevezik dévér szinttájnak. A fajok többségére, éppúgy mint a csatornákban,  az oldalirányu lapítottság jellemző, amely szinte állóvízi életmódra utal.

 

 

 

Kép

 

                                                              

                                                                         Ponty

 

 

A nagyobb folyamok a bő vízhozammal és változatos mederalakulattal, sodrott és  hordalékos részeivel a hazai fajok  70%-ának adnak állandó vagy időszakos élőhelyet. Az ilyen  folyók csak első pillantásra egysíkúak,  valójában számtalan élőhely  különíthető el bennük. A sodrott oldal,  a habos oldal, a kőszórásos partok és kőgátak, a mederfenék és a szélvizek mind önálló élőhelyként foghatók fel. A felsorolt élőhelyeken oszlanak el a mederfenéken élő, víz között mozgó és vízfelszíni fajok.

 

 

 

Kép

                                                            

                                                           Veresszárnyúkeszeg

 

 

A folyószabályozások folytán vagy természetes úton kialakult, fokozatosan  feltöltőddött  holtágak már nem adnak állandó életlehetőséget a halaknak.  Az  áradások után bevonuló fajoknak bőséges táplálékbázist jelentenek, a tavaszi áradások idején pedig kitűnő ívóhelyek. A víz kiszárad és birtokba  veszi  az időszakos elárasztást tűrő növényzet. Az ilyen holtágakban rendszeresen megtalálhatók a karikakeszeg, a kínai razbora, a kurta baing ivadékai, a naphal- és veresszárnyúkeszeg-ivadékok.

 

 

 

Kép

                                                                               

 

                                                                        Réti csík

 

 

A nagyobb holtágak, amelyek teljesen el vannak vágva a folyóktól, valamint a műveletlen tógazdaságok egy darabig biztósítják a halak számára az életlehetőségeket. A vizet fokozatosan veszi birtokba az évről évre felújuló vízinövény-vegetáció. Nappal az asszimiláció sok oxigént termel és a sekély víz felmelegszik. Éjszaka oxogénhoány lép fel. Ősszel a növényzet lepusztul és a jég alatt az iszapban oxigén nélküli, ún, anaerob rothadási folyamat kezdődik. Az ilyen szélsőséges viszonyokat csak néhány faj bírja. Ilyen a réti csík, a széles kárász, a kurta baing és a compó.

 

 

 

Kép

 

                                                           Lápi póc

 

 

Az eső és a talajvíz, a nagyobb áradásokkal táplált belvizeket a növényzet fokozatosan körülöleli  és csak a mélyedésekben marad  víz. Ezeket  a zárt  vizeket nevezzük  lápnak, utolsó fázisukban mocsárnak. Évről évre lepusztul a vízinövényzet és a nádas. A homokos hordaléktalajon vastag tőzegréteg keletkezik. A  tőzegfejtők hasonló jellegű, de mesterséges lápok. A vizük általában sárgásbarna színű , nem átlátszó. A növényzet árnyékolása  miatt a víz hűvösebb, táplálékban szegény.Tipikus élőhelye a lápi pócnak és a réti csíknak. A kárász is megél ezeken a helyeken.

 

 

 

Kép

 

Fogas süllő

 

 

A természetes  tavak és az állóvízek halfaunája elsősorban olyan fajokból áll, amelyek kevésbé áramláskedvelők. Sok olyan fajt is lehet a tavakban találni, amelyek folyóvízben is élnek. Ezeket az ott természetes módon kialakult, zárt szaporodási közösség (populáció) fajai, vagy mesterséges telepítés révén kerültek az állóvízekbe. A tavakat tápláló folyóvízek  halfajai is lesodróódhatnak az állóvízekbe (pl, áradások alkalmával), így időszakos vendégként megtalálhatók bennük. Legnagyobb tavunkban, a Balatonban a hazai halfajoknak több mint a fele magtalálható, noha a víz apró, lebegő szervezetekben, táplálékban szegény. Egyik legnevezetesebb hala a garda, amely vándorló faj, de a tenger lehúzódása után a tóban rekedt. Így alakult ki itt Európa legnagyobb állóvízi  gardaállománya.

 

 

Kép

                                                                                    

                                                                           Harcsa

 

A víztározók mesterségesen létrehozott tavak.  Általában hegy- vagy dombvidéki patakok, folyók ún, völgyzáró gáttal létrehozott állóvízei. A feltöltődés után a víz lebegő szervezetekben még szegény, viszont a mederfenék gazdag szerves anyagokban. Ez a szerves anyag először korhadni kezd, majd a tavak fejlődésének megfelelő előregedési  folyamaton megy keresztül. Elsődleges faunája a tápláló vízek halfajaiból tevődik össze. Később a környezeti feltételeket jól tűrő fajok válnak uralkodóvá, amelyek helyét a vízhasznosítás céljából betelepített halak vehetik át. Természetesen az igénytelen és szélsőséges körülményeket jól tűrő fajok itt is mindig megtalálhatók.

 

A mappában található képek előnézete Hazai biotóp képek

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.