Hazai biotóp képek
A hegyi patakokra és a forrásvidékre a meder nagy lejtése jellemző. Vízhozamuk általában kicsi és erősen ingadozó.
A folyás irányában haladva bővebb vízhozamú és kisebb esésű hegyvidéki szakasz követi a felső régiót. Az erős sodrás és a nagy oxigéntartalom erre a szakaszra is jellemző.
A domb- és sík vidékek patakjaira a csendesebb vízáramlás a jellemző. A kanyargós lefutású víz lerakja hordalékát. A meder többnyire kemény és agyagos, helyenként iszaplerakódásokkal.
A mesterséges medrű folyóvizek a csatornák. Az Alföldön és a Dunántúlon is számtalan mesterséges folyó, csatorna található, amelyek a lassú vízáramlást és a felmelegedő vizet kedvelő fajoknak adnak életteret.
A folyók kanyarulatos szakaszokon, a sík vidéken és a torkolattájékon ártereket alakítanak ki. A partszegély növényzete benyomul a vízbe. A parti zóna ellaposodik, nádas nő.
A nagyobb folyamok a bő vízhozammal és változatos mederalakulattal, sodrott és hordalékos részeivel a hazai fajok 70%-ának adnak állandó vagy időszakos élőhelyet /biotóp/.
A folyószabályozások folytán vagy természetes úton kialakult , fokozatosan feltöltődött holtágak már nem adnak állandó életlehetőséget a halaknak.
A nagyobb holtágak, amelyek teljesen el vannak vágva a folyóktól, valamint a műveletlen tógazdaságok csak egy darabig biztosítják a halak számára az életlehetőségeket.
Az eső és a talajvíz, a nagyobb áradásokkal táplált belvizeket a növényzet fokozatosan körülöleli és csak a mélyedésekben marad víz. ezeket a zárt vizeket nevezzük lápnak, az utolsó fázisukban mocsárnak.
A természetes tavak és az állóvizek halfaunája elsősorban olyan fajokból áll, amelyek kevésbé áramláskedvelők.
A víztározók mesterségesen létrehozott tavak. Általában hegy- vagy dombvidéki patakok, folyók ún völgyzáró gáttal létrehozott állóvizei.